Kálacsakra

A kálacsakra, azaz „az idő kereke” elnevezésű belső-ázsiai gondolkodási rendszer a buddhista tantra körébe tartozó elméleti-gyakorlati tanítások foglalata. Nevezhetnénk „időizmus”-nak is, de idegen nevével - kálacsakra - szélesebb körben ismert. Mivel az elmúlt évtizedek során számos alkalommal rendeztek Kálacsakra-beavatásokat mind keleten, mind nyugaton, egyre növekedett az érdeklődés e rendszer iránt.

A buddhista gondolkodásban, ezen belül is a buddhista tantrában a leggyakrabban elfogadott felosztás - melyet a tibeti enciklopédista, Butön (1290-1364) is ajánlott, és általánossá tett - a négyes felosztás. Eszerint a tantra négy osztályra bontható: kríja-, csárja-, jóga- és anuttara-jóga-tantra. A legnemesebb a negyedik osztály, s ide sorolták be a Kálacsakra-tantrát is. A tibeti gondolkodók úgy tartják, hogy az első három tantra köre csak hozzávetőleges megközelítést enged a ’módszer és a tudás/bölcsesség’ egyesítésében. S csak az anuttara-tantra köre, a tantrák legmagasabb osztálya az, amely e kettő elválaszthatatlanságát hivatott megmutatni.

A rendszer művelői szerint e tantra sokkal jobban egyénre szabott, a gyakorló lelki alkatának és karmikus irányultságának is megfelelő. Ennélfogva az eredmény is gyümölcsözőbb. Emellett a rendszer művelése nem ajánlott minden gyakorló számára, hiszen nem rendelkezik mindenki azokkal a teljes testi, lelki, elmebeli és karmikus kívánalmakkal, amelyek e legmagasabb tantra-kör gyakorlásához szükségesek. A gyakorláshoz tehát ki kell művelnünk tudatunkat és testünket-lelkünket. De a cél eléréséhez ez is kevés, hiszen, mint minden „titkos”, vagy annak vélt-tartott gondolkodási rendszer, a kálacsakra is tanító-függő. Ösvényére csak akkor léphetünk, ha tanítónk ezt tanácsolja, ha minden tekintetben érettek vagyunk arra, hogy ezen az úton járjunk. Ringu Tulku Rinpocse 1993-ban a kálacsakra-beavatás során a következőket mondta: „A Kálacsakra-tantra a történeti Buddha legmélyebbenszántó tanításainak egyike.

A buddhisták történeti hagyománya szerint az eredeti tantrát, melyet azóta is a 12.000 versből álló Kálacsakra-mula-tantra-ként ismertek – vagy inkább nem ismertek – maga Sákjamuni Buddha tanította/hirdette/nyilatkoztatta ki a mai Andhra Pradesh állambeli Amravati közelében lévő Srí Dhanyakataka sztúpánál a legendák ködébe vesző Sambhala ország királyának, Dává Szangpónak (Szucsandra) kérésére, aki a Kálacsakra-istenség egy csodás megjelenési formája. E hű tanítvány hazatérve belső-ázsiai otthonába, írt hozzá egy 60.000 versből álló kommentárt. A két munka elveszett. A Dává Szangpó utáni hetedik uralkodó, Dzsamphel Dagpa (Maju-srikirti) elkészítette a tantra összefoglalását „Kálacsakra Laghutantra” címmel. Ma is ez a legelterjedtebb kálacsakra-szöveg, amit tanulmányoznak. Őt követte a mitikus ország trónján Péma Kárpó (Pundarika), aki megírta a laghutantra kommentárját „Vimalaprabha” címmel. Indiába három remete-misztikus, Mandzsushrívajra, Cilupa és Pindó Acharya terjesztette el. A három szöveg alig-alig tért el egymástól.

A tantrát Indiában széles körben tanulmányozták és gyakorolták, mert a leírások világosak és alaposak voltak. Tibetbe először 1027-ben került bevezetésre a pandit Sribhadra Bódhi és Jijo lócáva Dávé Őzer által. Utánuk is több tibeti tudós ment Indiába a rendszert tanulmányozni, s Tibetbe visszatérve mind elkészítette saját fordítás-változatát. Ma mintegy 24 fordítás-változat ismeretes. De ezek a fordítások alig-alig különböznek egymástól. A sokféle vonal és fordítás a 13-14. század során két fő vonulattá alakult. Az egyik, Butön Rincsendup vonala a tantra világos magyarázatára helyezi a hangsúlyt. A másik, Serab Gyeltsen (1292-1361) vonala az alapvető gyakorlatokra fekteti a hangsúlyt. E két vonal manapság egyesült Őszentsége a 14. Dalai Láma, Gyelvá Támcsé Khjenpá Tendzin Gyácó személyében.

Amint fentebb már említettük, ez a tantra az anuttara osztályba tartozik, ott is az un. ’anya-tantrák’ csoportjába. A szöveg maga öt fejezetre van osztva. Az első fejezet a külső világunkkal, a földdel és az azt körülvevő kozmosszal foglalkozik. Ezt a részt szokták Külső vagy Externál Kálacsakrának is nevezni. A tibetiek kham-nak nevezik. A második fejezet az emberi testtel, a belsővel foglalkozik. Ezt szokás Belső vagy Internál Kálacsakrának nevezni; a tibetiek nang-nak hívják. Az utolsó három fejezet kapta az Alternatív Kálacsakra nevet. Ezen belül az eredeti harmadik fejezet tibeti neve váng, amit ’beavatás’-nak fordíthatnánk, s ez a fejezet a világmindenség végső természetével foglalkozik, azaz a (leg)végső igazsággal. A következő fejezet tibeti neve dupá, amely a rituálékról szól, és a viszonylagos igazság/valóság kifejtése is megtalálható benne. Úgy is szokták mondani, hogy ez a fejezet az ún. ’Fejlesztő fokozat’ foglalata. Az utolsó fejezet a Jesé, azaz ’alapvető bölcsesség’ címet kapta, s ebben folytatódik a viszonylagos igazság/valóság kifejtése. Vagy ahogy általában elterjedt, ez a fejezet a ’Tökéletesítő fokozat’ leírását adja.” Az összes későbbi kommentár mind ezt a felosztást követi.

Az egész tantrán végigvonul az egymástól függés, az egymásra hatás gondolata, s a környezetünk iránt érzett felelősség tudatossága. Érdemes itt megjegyezni, hogy a tibeti kozmológia és asztrológia ebből a tantrából épült fel. Leegyszerűsítve ez a tantra a végső igazsághoz vezető út lámpása. Ezt az igazságot nem lehetséges puszta intellektuális megértéssel felfogni, ehhez szükséges a bölcsesség, az a fajta bölcsesség, amikor a tudat már nem működik. Mivel pedig az intellektuális megértést segíteni kell, a beavatás(ok)hoz kötődő technikákat kell alkalmaznunk. Ez összefonódik a tanítással, az imával, az áldásban való részesüléssel, az odaadással, a mantrával, a jógával és a szemlélődéssel. A beavatás engedélyezés is egyúttal. De a legfontosabb tényező a megfelelően képzett tanító. Csak ő tudja helyesen és hathatósan végrehajtani a tantrikus tanítás valamely beavatását.

A Külső Kálacsakra tantra szövegeiben a hangsúly az időn és az univerzumon van. Az természetes, hogy az „Idő kereke” tanításaiban hangsúlyt kap az idő különféle megragadása. Mind a szövegben, mind pedig a mandalában helyet kap az év minden egyes napjának istensége, emellett a fél-hónapoké is. Az évet e rendszerben 6 évszakra osztják: a tavasz, a forró évszak, a monszun, az ősz, a korai és a késői tél; az év 12 hónapra tagolódik, s a fogyó és növekvő holdnak 24 periódusa van; ezt a kezek 6-os alapú számaiban is viszontlát-hatjuk a rendszer főistensége, a Kálacsakra ábrázolásában, a mandalában pedig az istenségek 360-as számát a három szinten megjelenített 120-120 istenség adja vissza. Ebben a tantrában sok szó esik a világkorszakokról – ezt a hindu gondolkodásból vették át. Itt viszont a világkorszak sokkal rövidebb. Mindenesetre megtudhatjuk, hogy Buddha tanítása a halálát követő két világkorszakon (juga) keresztül fog fennmaradni. Az első a Buddha halálát követő 2424. év háborújával ér véget, s a második, az ún. „Aranykor” a vallásalapító halálát követően 5104 évig tart. (Azt kell hinnünk, hogy ezek a számok igencsak viszonylagosak.) Az univerzum leírása sem olyan, mint azt várnók.

Az összefüggéseket kell keresni, nem a jó-rossz, helyes-helytelen megfeleléseket. A körülöttünk lévő mindenség leképezése a mandala; a két-dimenziós kozmosz-térkép. A világunkat alkotó elemeket a különféle – és sokszor különböző színű – egymásra helyezett kerek lemezek jelképezik: a levegő van legalul, fölötte a tűz, azon a víz, s azon a föld. Ezek tetején foglal helyet a világ közepe, az univerzum köldöke, a Meru-hegy a többi hegy, kontinens és tenger társaságában. A méretezésük is tele van számmal, megfelelésekkel, stb. Magát univerzumot alkotó dolgok is „számosak”. Valószínű, hogy az ilyen ábrázolások gondolatai visszavezethetők a mezopotámiai kozmosz-építkezésre, a központiságra, a szimmetrikusságra. De pl. a poklok leírása nem emlékeztet az Abhidharmakósa leírására, vagy a hinduk pokol-képeire, hanem inkább a dzsainák elképzeléseire. Az arányok a világban azonosak, ugyanolyan arányok vannak az emberi testen/testben, mint mondjuk egy mandalában vagy a világmindenségben. (Csak lehet, hogy még nem jöttünk rá.)

Az un. Belső Kálacsakra, amely az emberi testet és a tudatunkat próbálja megközelíteni, szintén hemzseg a számok által megejelenített szimbólumoktól. Sok mindent átvett a Számkhja rendszerből, amely se nem védikus, mint mondjuk a dzsainizmus, se nem buddhista. Valószínű, hogy ezért is került a „titkos” tanok listájára a kálacsakra tanítások köre; csak a beavatottak számára járható ez az út. Ebben a részben kerül kihangsúlyozásra az un. 36 tisztulási fundamentum: [a 6x6-os vizsgálandó alap], a 6 pszicho-fizikai alkotóelem, (melyet a 6 férfi Tathágata, azaz a hat Dhjáni Buddha) jelenít meg, a 6 elem, (melyet a 6 női Tathágata, a Dhjáni Buddhák női párja) jelenít meg, a 6 belső észlelő-forrás (észlelőszerveink és a tudatunk, melyeket a 6 férfi bódhiszattva jelenít meg), a 6 külső észlelet (-forrás), mint pl. formák, szag, érintés, stb., (melyet a 6 női bódhiszattva szemléltet), a 6 cselekvést végző „szervünk”, mint a száj, kezek, lábak, stb., (melyeket a 6 haragos férfi-istenség mintáz), s végül a 6 cselekedet, mint pl. a beszéd, mozgatás, stb., (melyeket a 6 haragvó nő-istenség formáz meg). Vagyis a gyakorlás során ezt a 36 „alapot” 36 istenséggé alakítjuk át.

E rész másik fontos tárgya a fogantatás, magzati lét, születés, felnövekvés és a halál folyamata. Ezek mellett a lélegzetvételek vizsgálata és előszámlálása is a kálacsakra fontos része. Végeredményként azt kapjuk, hogy naponta 21.600 lélegzetet veszünk. Mint minden tantrában, itt is fontos szerep jut az belső csatornáknak, csak itt némileg más kap hangsúlyt. E tantra is azt tanítja, hogy testünkben számtalan csatorna (nadi; cá) húzódik, melyek a szeleknek vagy energiaáramlásnak adnak teret. A legfontosabb – főképpen a vizualizáció szempontjából – a középső (avadhuti; úmá) és az azt közrefogó jobb oldali (pingala; róma) és a baloldali (ída; kjangmá) szélcsatorna. A két csatorna, az ún. csakrák táján átfogja és csomót alkotva megköti a középsőt, s a benne szabadon áramló szél mozgását akadályozza. A csakráknak csomópontoknak külön-külön neveik vannak, ugyanúgy a csatornában mozgó szeleknek is, melyeket különböző égtájakkal és különféle istenségekkel kötnek össze, azonosítanak vagy reprezentálnak. Emellett különböző elemekkel is összefüggésbe hozzák őket. Mindezeken túl nem kis szerepet kap a „cseppek” két négyes csoportja, amelyeknek mindkét csoport esetében meghatározott helye van, s a különböző helyek egymáshoz kapcsolódva különféle állapotokat hozhatnak létre a gyakorlás során. Igen valószínű, hogy ez a négyes felosztás a Mandukja Upanishad-ból vett kölcsönzés és Lama Anagarika Govinda könyvében, a „Foundations of Tibetan Mysticism” c. munkában részletesen is kifejtetik.

Az Alternatív Kálacsakrában a megtisztítási folyamat kissé eltér a többi tantráétól. Az alapvető hangsúly a beavatáson van. Általában elmondható, hogy beavatást vagy felhatalmazást csak kisszámú közösségnek szokás kiszolgáltatni. Ezzel szemben a Kálacsakra beavatást már a történeti Buddha is nagyszámú közösségnek adta meg. A beavatás maga több beavatás sorozata, mely a kálacsakra esetében 15. Ez a sorozat 3 csoportra osztható: az első 7 az ún. ’gyermekkor módján’ adott beavatás, ezt követi a 4 magas és a 4 nagyon magas beavatás. Ezeket a legtöbb esetben kiegészíti még kettő. Egy előzetes, amelyet a magunk istenségként való vizualizációja kísér. Ezt követi az első 7 beavatás, melyet más néven a ’tökéletesítő fokozat’-nak is neveznek, majd ezután jön a kétszer 4 beavatás, melyet a ’beteljesítő fokozat’-nak szokták nevezni. S ezt követi az utolsó, az ún. Vadzsra-mester beavatás, amely felhatalmaz arra, hogy magam is adhatok beavatást ebben a körben –, természetesen amennyiben rendelkezem a tantrikus mester kívánalmaival. Ez az egész procedúra vagy 12 napot vesz igénybe, miközben különböző szertartások és tisztító rítusok mennek végbe. A beavatás után hagyományosan az ún. „hat alkalommal végzendő guru-jóga” (szadangga-jóga) gyakorlására kerül sor. Ezt manapság a nyugati gyakorlók esetében egy napra rövidítik le. A gyakorlás ezen része a ’tökéletesítő szint’ egyik eleme, s ez is több részből áll. Kellő gyakorlás után elérhető a ’beteljesítő szint’, azaz tudatunk átalakítása buddhai tudattá. Ezt az előző fokozatban csak vizualizáltuk, most végre is hajtjuk.

Ennek a fokozatnak is több lépcsője van. Ez 3x2 lépcsőzetből áll: az első a vadzsra-test kifejlesztése: a. a személyes visszavonulás fázisa (= a Vadzsraszattva megvalósítása), b. a dhjána jógája (= Aksóbhja megvalósítása); a második a vadzsra-beszéd kifejlesztése: a. az energia-ellenőrzés jógája vagyis a pranajama (= Amoghasiddhi megvalósítása), b. a visszatartás jógája (= Ratnaszambhava megvalósítása); a harmadik pedig a vadzsra-tudat kifejlesztése: a. mindenre kiterjedő figyelmesség jógája (= Amitábha megvalósítása), b. a szamádhi-jóga (= Vairocsana megvalósítása). Ezután következik a kálacsakrára jellemző „üres forma teste” létrehozása, amely a többi tantrában az „illúziótest”-ként jelenik meg. Míg a legmagasabb jóga-tantrákban általában az áldott tudatosság módszeréről beszélünk, addig a kálacsakrában a „változatlan áldott tudatosság”-ról. Ezt sokkal szilárdabbnak tekintik, mint a többi tantra hasonló részét. Ezt a gyakorlási fázist háromféle alkalmasság szerinti pecsétre szokás osztani; nevezetesen: a Karmamudra a gyengébb intellektusú gyakorlók számára, a közepeseknek a Dnyánamudra, a kiválóaknak pedig a mahámudra szolgál.

Korábban már említést tettünk arra, hogy e tantrát maga Sákjamuni Buddha tette közzé. Némelyek szerint ez a nagyszabású esemény a megvilágosodása utáni évben történt. Mások viszont azt állítják, hogy erre a halála előtti évben került sor. Őszentsége, a 14. Dalai Láma meglátása szerint evidens, hogy a halála előtti évben hirdette ki a Kálacsakra tanításokat. Az első – talán mitikus – személy Szucsandra király volt, a szintén mitikus Sambhala uralkodója, 96 generális és 96 kiskirály társaságában. Ő írta meg az azóta elveszett ’alap-tantra’ szövegét. Sákjamuni kérésére, a királyság kellős közepén felépített egy hatalmas, háromdimenziós kálacsakra mandalát. Néhány évre rá meghalt. Ő az első a kálacsakra tantra vonalban, – a történeti Buddhát leszámítva – akitől a tanítások köre áthagyományozódott. Utána következett még hat király. Ők heten alkotják a „Tankirályok” körét. Mitikus vagy inkább misztikus évszámlálás szerint ez a 7 uralkodó a Kr.e. 870-es évektől a 270-es évekig birtokolta a trónt. Őket követte a 17 ún. Kalki vagy Kulika uralkodó (t. rigdan), ami annyit tesz, mint „A klán tartója / továbbvivője”, vagyis a mitikus ország, Sambhala minden ismeretének letéteményese. Utánuk még 25 uralkodó neve említtetik meg a szövegekben és a hagyományban – melyek közül az utolsó uralkodásának a vége a mi időszámításunk szerinti 2420-as évekre tehető. Őszentsége, a 14. Dalai Láma vonala innen folytatódik, azaz a 33. névvel, mely az ő esetében az ind Cilúpa pandit. A megszakítatlan sort 86.-ként Őszentsége zárja. Az őt megelőző tanító, akitől ő is beavatást kapott Ling Rinpocse volt.

A tanok körének tibeti elterjedéséről bizonyosat csupán annyit tudunk, hogy a Kr. utáni 1020-as években kerültek Tibetbe Somanatha ind mester működésének köszönhetően. Ezek az évek egybeesnek Atísa Tibetbe érkezésével, azaz a buddhizmus második – és végleges – térhódításával Belső-Ázsiában; s a „barbár tanok” észak-indiai elterjedésével. (A kálacsakra a barbár tanokon az iszlámot érti.) A tantrában számos jövendölés is található. Az egyik éppen e barbár tanok elterjedésének az idejét teszi a Kr.u. 600-as évekre. Egy másik jövendölés szerint a Kr. utáni időszámításunk 20. században majdnem kihal a kálacsakra tanítás vonala. Kísértetiesen emlékeztet erre az a tény, hogy az 1959-es „békés felszabadítás” után csupán Kirti Censab Rinpocse maradt Tibetben az egyedüli, aki a „Makulátlan fény” (sz. vimalaprabha) vonalát képviselte. Egy másik jövendölés szerint 2424-ben jön el majd az „Aranykor”. Mindazonáltal figyelemre méltó, hogy a kálacsakrában hasznos, mondhatni praktikus útmutatások is vannak a hanyatlás korára. Amennyiben ugyanis a fenyegetésre vagy támadásra támadással, háborúval válaszolunk, semmivel sem vagyunk különbek a betolakodóknál, s az ő reakciójuk is csak a további háború lesz. Alexander Berzin 1985-ben a francia Vadzsrajoginí Intézetben tartott Kálacsakra-beavatás alkalmával a bevezető magyarázatában azt mondta: ”A kálacsakra arra is figyelmeztet, hogy mi történik akkor, ha az asztronómia [kozmikus dolgokkal való foglalkozás] a „szakértők” kezébe kerül, és már senki más nem fogja érteni: akkor a betolakodók, a támadók megváltoztathatják a táblázatokat, [= a paramétereket] és senki sem fogja észrevenni. Érvényes e figyelmeztetés korunkra, a számítógépek korára is.

Megneveznénk néhány tanítót, akik az elmúlt században és napjainkban tanítják a Kálacsakra tantra körét: 1. Őszentsége, a 14. Dalai Láma 2. Sakya Tridzin Rinpocse 3. Dilgó Khyetse Rinpocse (1910-1991) 4. Kalu Rinpoche (1905-1990) 5. Halha Jecün Dampa Rinpocse 6. Jamgön Kongtrul Rinpocse (1954-1992) 7. Kirti Tsenshab Rinpocse 8. Khamtrul Rinpocse

A Sambhaláról szóló történetet és próféciákat az életünk folyamaként is felfoghatjuk. Ahogy a beavatás is, a történeti Buddha kálacsakra-tanítása Indiában is a kisgyermek születéseként fogható fel, amint az a valóságot érzékeli. A külvilági igaz vallás elvesztése azt jelenti, hogy a gyermek elveszti tudatosságát és spontaneitását, amikor egy olyan társadalomban nő fel, amely arra sarkallja, hogy tagadja meg belső természetét és csalja meg önmagát. Ahogy a barbár tanok elözönlik a világot, a mások értékei és fontossága kitölti elméjét, megtöltve azt vágyakkal és káprázatokkal. Elérjük azt a fokot, amikor a győzedelmes barbárok már egymás között is háborúskodnak. A legtöbben megrekednek ennél a foknál; soha nem képesek ezen túllépni, és a tudat felszini konfliktusaiban ragadnak le. Képtelenek arra, hogy megszerezzék maguknak azt, amit szeretnének és olyannak lássák magukat, amilyenek. Akik elérik a világi sikerek szintjét, egy olyan királyhoz hasonlatosak, aki a perlekedő barbárokat diktatórikus hatalma alatt egyesíti. A végső csata és az Aranykor az élet beteljesedését – az igazi érettség elérését jelenti. A mítosz, ami eddig hajtott minket, elérte határait. Még azok is, akik védett lakóparkokban, virágzó oázisokban pengetik le életük filléreit, eljött annak megtapasztalása, hogy a dolgok unalommal teljesek és nincs jelentésük. S ez aztán erőszakos cselekedetre, vagy önpusztításba hajszolja őket. A fejlődés mítosza, úgy tűnik, a materializmus romlott korszakához juttatott minket, amiről azt tartják, hogy Sambhala Aranykorának előszele.

Itt kell említést tennünk a tibetiek által „namcsú”-nak nevezett kálacsakra-szimbólumról. Ez nem más, mint a kálacsakra mantra hét szótagjának egybefonása; a fekete színű YA, a vörös RA, a fehér VA, a sárga LA, a többszínű MA, a zöld KSHA és a kék HAM, amely magába foglalja a felső vízszintes vonalat is. Minden írásjel lantsa betűkkel van kalligrafálva. Efölött helyezkedik el a fehér vagy vörös kelő hold (a visarga jeleként), a vörös, sárga vagy fehér napkorong (az anusvara jeleként) s egy kicsi kék, zöld vagy fekete lángnyelv (a tilaka jeleként). A namcsú lótusztrónon helyezkedik el, a négy kerek lemez, a nap, a hold, Rahu és Kalagni istenségek szimbólumai. Ezt egészíti ki a betű-együttestől balra elhelyezkedő E és a jobbra lévő VAM szótag. Az egész szimbólumot lángkorona veszi körül.

Forrás:Somlai György/Tibetet Segítő Társaság