2011. augusztus 15., hétfő

Fehér Tara


Fehér Tara egy női Bodhiszattva aki az együttérzés, hosszú élet, gyógyítás és derűs nyugalom 
kvalitásokat képviseli. úgy is ismert mint a Kívánságteljesítő Kerék, vagy Csintacsakra, valamint úgy is mint Szamaja Tara,ami fogadalom Tarát jelen. ez arra utal,hogy Tara fogadalmat tett a lények segítségére, ugyanakkor utal saját Bodhiszattva fogadalmukra is. az emberek egészségért. erőért és fordulnak hozzá. fehér színe tisztaságot jelent, de utal arra is, hogy ő a Végső Igazság, teljes és meghatározatlan. hét szeme van: kettő a szokványos helyen, az arcán, ezen felül egy a homloka közepén, valamint a kezein, és a talpán is. e azt jelenti, hogy át lát minden szenvedést, minden segélykiáltás el jut hozzá, a szenvedés összes világában,mivel mindkét észlelési módot használja, az általánost, és a különleges, érzékeken túli észlelést is.
hosszú feket vagy kék haja egy része fel van kötve másik része vállára hullik.
jobb keze jobb térde előtt kifordított tenyérrel a legmagasabb áldás átadásának mudra tartásában helyezkedik el, míg a bal kezében mellkasa előtt egy lótuszvirág szárát foglya hüvelyk és gyűrűsujja(menedék adó kéztartás) között. a lótusz virágzata ami Tara istennő eredendő tisztaságát szimbolizálja a bal füle mellett nyílik. 



                               om tare tuttare ture mama ayur
                               punye jnana pushtim kuru svaha

Om - Isteni

Tare - Oh Tara – Te erős vagy és türelmes, aki felszabadítasz a szenvedés alól. Segít az anyag fenyegetéseivel szemben ( árvíz, földrengés, elemi csapások, balesetek.) véd mindenféle veszélytől.

Tuttare – a spirituális út jegyében fogan az egyéni üdvösség. Védelem a lelki veszélyek ellen: kapzsiság, gyűlölet, csalódás.

Ture – Gyors és készséges. A szellemi út szempontjából a felszabadulás önzetlen útját az egyetemes üdvösséget, megváltást jelenti. Gyorsan megment a fájdalomtól és a szenvedéstől. Megtanít minket együttérezni mások szenvedésével.

Mama – „Enyém” - szeretnénk rendelkezik a hosszú élet, bölcsesség, boldogság tulajdonságaival.
Ayur – Hosszú élet.

Punye – „érdem” - elősegíteni a hosszú boldog életet.

Jnana – Bölcsesség.

Punye és Jnana – A megvilágosodottsághoz ezeket fel kell halmozni- bölcsességet, tisztességet, érdemeket, pozitív tulajdonságokat. A megvilágosodáshoz még ezeken kívül is kell az a képesség, hogy mélyen tudjunk nézni önmagunkba, és a körülöttünk lévő világ jelentéktelen dolgaiban is meglássuk az istenit.

Pushtim – gazdagság, bőség, növekedés, gyarapodás.

Kuru – Egy mitikus föld a Himalája északi részén, ahola hosszú élet és a boldogság állandó. Az árják eredeti északi hazája. Könyörgés Fehér Tarához, hogy elérhessük a megvilágosodást, mint az ősi árják, a hosszú boldog életet, és hozzásegítünk ehhez mi is minden más érző lényt.

Svaha – Áldás kérése.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése