Hlásza, az istenek földje

Hlászá /t: lHa-sa = Istenek földje/ Tibet fővárosa, egyben a tibeti buddhista kultúrkör szent városa és központja, amely ezért a vadzsrajánát /sz: vajrayāna, t: rdo-rje theg-pa/ követő buddhista zarándokok fő célpontja. 1959-ig ebben a városban volt a dalai lámák és a tibeti kormányzat székhelye. A XX. század elején kb. 35-40.000 lakosa lehetett, amely az újévi mönlám /t: smon-lam/ ünnepség idején olykor megduplázódott. Hlászá a Tyicsu /t: sKyid-chu = Boldogság folyója/ folyó partján 3600 méter tengerszint feletti magasságban fekszik, és nyolc szent hegy fogja körbe, melyek a buddhizmus nyolc dicsőség-szimbólumát (ernyő, hal, kagyló, lótusz, zászló, nektárváza, tankerék és végtelen csomó) testesítik meg. Az így körülzárt völgyben két domb található, az egyik a Márpori /t: dMar-po-ri = Vörös-hegy/, a másik a Csákhpori /t: lCags-po-ri = Vashegy/.

A Potálá palota /t: rtse Po-ta-la’i pho-brang/ a dalai lámák rezidenciája, mely a Márpori hegy tetején emelkedik az ég felé. A név jelentése a buddhista mitológiában egy legendás hely, Avalokitésvara /sz: Avalokiteśvara, t: sPyan-ras gzigs/ és Tárá /sz: Tārā, t: sGrol-ma/ rezidenciája, valahol az Indiai-óceánpart egyik hegyén. A tibeti hagyomány szerint a Buddha a Potálában tanította Csenreszi tantráját. A ma látható palota helyén már Szongcen Gámpo /t: Srong-btsan sGam-po/ (620-649-ig uralkodott) király idejében épület állott, a Thide Márpo /t: Khri-lde dMar-po/ palota, amely felépítése Phelszának /t: Bal-bza’/, a nepáli feleségnek köszönhető. Az utána következő hat király is innen irányította Tibetet. A Potálát Ngáváng Lophszáng Gyáco /t: Ngag-dbang bLo-bzang rGya-mtsho/ (1617-1682), az V. Dalai Láma kezdte építtetni 1645-ben, mely teljességében jóval halála után, 1720-ban készült el. Még az uralkodó életében elkészült a Fehér palota, melyen 7000 munkás és 1500 művész dolgozott, az utóbbiak között volt jó néhány nevári és mandzsu mester. A Vörös palota az őt követő deszi /t: sde-srid = régens/, Szángye Gyáco /t: Sangs-rgyas rGya-mtsho/ uralma alatt épült fel 1690 és 93 között. A palota lábánál, ahonnan az építőanyagot vették, hamarosan egy tó keletkezett. Ez a rendkívüli palota korábban a világ legnagyobb épülete volt. A Potálá 1653-tól Tibetben a dalai lámák mindenkori rezidenciája, és a kormányhivatalok székhelye lett. 1717-ben a dzsungár-mongolok ugyan kifosztották, de nem rombolták le. A XVIII. században bővítették az épületegyüttest. 1922-ben felújították a Phakhpá templomot /t: ’Phags-pa lha-khang/ és a szomszédos kápolnákat, termeket, valamint a Fehér palota keleti szárnyán a Shöl /t: zhol/ nyomdát megnagyobbították. Hlászá 1950-es megszállásakor kínaiak nem rombolták le. Ma a hosszú évtizedes elhagyatottság után egy része felújítva, múzeumként működik. Az épületegyüttest 1994-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.

A Potálá épülete tibeti erődtemplom /t: rdzong/, amely később sok más dzongnak szolgált mintául. A Potálá palota 360 m hosszú, 150 m magas, 13 emeletes vörös és fehér színű, aranyozott tetejű épület, impozáns látványával uralja a környéket, ugyanakkor teljesen eggyé válik a környezetével. A több mint ezer helységet rejtő épületbe a homlokzati oldalon meredek lépcsősor vezet fel. A palotában tágas udvar található, mely a szakrális táncok (cshám /t: 'chams/) színhelye. A rézsútos falú palota jellegzetesen tibeti stílusban készült, trapéz formájú épület. A külső részeken álló Fehér palotában működött a mindenkori tibeti kormány, és a hivatalnoki iskola. Itt volt a mindenkori dalai láma téli rezidenciája /t: rNam-rgyal Chos-sde/ dolgozó- és hálószobával, valamint a fogadó teremmel. A dalai lámák beiktató termét körülvevő három terem falain a tibeti buddhista hagyomány legfontosabb személyeinek története van megfestve. Az elsőben Padmaszambhava /t: Pad-ma 'byung-gnas/, a másodikban Congkápá /t: Tsong-kha-pa/, a harmadikban az első öt dalai láma szerepel A negyedik teremben sztúpak /sz: stūpa, t: mchod-rten/ találhatók, melyekben az ötödik, a tizedik és a tizenkettedik dalai láma maradványai vannak elhelyezve. A „Nagy ötödik” 14 m magas sztúpájánál 130 kg aranyat használtak fel. A sok kápolna és imacella mellett lakosztályok és sírok is voltak a palotában, a keleti szárnyban pedig a börtön. A Vörös palota pinceszintjén őrzik másik nyolc dalai láma bebalzsamozott holttestét, melyek fölött szintén egy-egy sztúpa emelkedik. A XIII. cshötenjét egy különleges háromdimenziós mandala /sz: maņḍala, t: dkyil-'khor/ díszíti, melynek csúcsán egy arany palota áll, valamint 200 000 igazgyöngy és sok más drágakő felhasználásával készült. A Vörös palotából kiemelkednek a templomok, és termeiben megtalálhatók Tibet múltjának és jelenének legfontosabb relikviái. Az egyik sziklába vájt helyiség a hagyomány szerint Szongcen Gámpo és Vencseng Kungcsu /k: Wencheng Gongzhu/ hercegnő nászszobája volt, amelyben Avalokitésvara ezerkarú szobra áll. A palota helyiségeiben számtalan szobor és freskó látható, szinte a teljes tantrikus istenpanteon megelevenedik a sötét termekben. A legtöbb teremben egyetlen négyzetcentiméternyi üres falfelület sincs. A palota szobái magukba rejtik a tibeti buddhista irodalom hatalmas gyűjteményét is. A legfelső szinten található a jelenlegi dalai láma lakószobája, mely 1959-óta hiába várja a kényszeremigrációban élő Őszentségét.

A másik dombon áll az V. Dalai láma régense által alapított tibeti gyógyászati központ, melyet 1916-ban Khenráph Norphu /t: Khen-rab Nor-bu/ orvos ösztönzésére Thuphten Gyáco /t: Thub-bstan rGya-mtsho/ (1875-1933) az orvosi képzés fellendítése érdekében átépített. A Mencikáng /t: sMan-rtsis-khang/, azaz az Orvostudomány és Csillagászat Csarnoka a kínai megszállásig virágzott. Itt a tanulók az orvosi ismeretek mellett tanultak buddhista filozófiát, asztrológiát, matematikát, geometriát, botanikát és nyelvészetet. A várost egy kb. 10 km hosszú külső körút, a Lingkor /t: gLing-’khor/ veszi körbe, melyen az ide érkező buddhista zarándokok jobb kéz felől kerülik meg a szent várost. Az ország minden pontjáról ideérkező buddhista-hívők testükkel mérik ki ezt az utat, úgy hogy kezükre fa-védőt erősítenek, ruhájuk elé pedig erős bőrköpenyt kötnek. A közbülső körúton, a Phárkoron /t: Bar-’khor/ található a piac. A két dombtól keletre terül el maga a város, melynek szívében áll a két ősi templom, a Cshokáng /t: Jo-khang = a Mester Temploma/ és a Rámocse /t: Ra-mo-che/. Az előbbit a Nángkor /t: Náng-’khor/, a belső körút veszi körbe.

Az egyik a Cshokáng Hlhászá központi temploma, melyet Szongcen Gámpo a VII. században építtetett a fővárosban, nepáli felesége Bhrikuti Dévi /sz: Bhŗkuţī Devi/ tiszteletére. Mivel Phelszának nem volt asztrológusa, aki kijelölhette volna a templom helyét, segítséget kért a kínai feleségtől. A Gyászá által javasolt hely egy kis tavacska volt, Phelszá azonban féltékenységre gyanakodott, és nem akarta elfogadni a helyet. Végül maga a király, meditáció segítsége révén döntött úgy, hogy az a megfelelő hely. A templom építéséhez kecskéket használtak teherhordóként, ezért kecske szobrot állítottak a templom elé. Az épület eredeti neve Rászá Tulnáng Cukhlákáng /t: Ra-sa Trul-nang gTsug-lag-khang/, ami annyit tesz, a kecske-föld csodás temploma. A kapuja nyugat, azaz Nepál felé néz. A Szongcen Gámpót követő uralkodó egy vélt kínai támadástól félve ebbe a templomba helyezte át azt a Sákjamuni Buddha szobrot, amelyet elődjének kínai felesége hozott Tibetbe. Ez volt az első buddha szobor, amely a Világ Tetejére bekerült. Ennek a legendája azt meséli, hogy a szobrot a Buddha korában az isteni erők hozták létre. Onnan egy észak-indiai király hálából elküldte a kínai császárnak, ahonnan Tibetbe került. Relpácsen /t: Ral-pa-can/ (815-838) király idejében, 821-ben újfent békét kötött Kína és Tibet, melyet három kőoszlopra is rávéstek. Ezek egyikét 823-ban a Cshokáng előtt állították fel, mely ma is őrzi a kétnyelvű feliratot. A tibetiek szemében máig is ez a templom jelenti az ország közepét /t: lte-ba = köldök/. A Cshokángot a XI. század közepén bővítették, majd mai formáját a XIV. században nyerte el. Az aranyozott réz tetőszerkezet a XVII. században került a templomra, akárcsak a ma is látható freskói. A kínaiak 1959-ben bezárták, és új, modern funkciót találtak a számára, mozi és motel lett belőle. A hetvenes években elindult a restaurálása, és 1979-től visszanyerte eredeti funkcióját. Azóta is e templom előtt fejeződik be a Hlászába érkező buddhista zarándokok útja, és bejárata előtt folyamatosan végzik leborulásaikat, a csákhcelvát /t: pyag-’tsal-ba/. A nyolc oszlop által tartott előcsarnokon, majd egy kapun keresztül juthatunk a nagy gyülekezőterembe, amelyben ott áll a dalai lámák trónja. Innen továbbhaladva a belső templomba léphetünk, ahol a régi szentélyt láthatjuk, melyben Csenreszi /t: sPyan-ras gzigs/ szobra és három Csámpe Gönpo /t: Byams-pa’i sGon-po/ szobor áll. Ezt 18 kápolna veszi körül, a jobb oldaliakban Congkápá és nyolc tanítványa, Öpámé /t: ’Od-dpag-med/ buddha, Szátyá Pándita /t: Sa-skya Pandita/, a bal felőliekben a nyolc gyógyító buddha, Csenreszi valamint Csámpe Gönpo szobrai foglalnak helyet. Congkápá és az Otáng-tó kápolnájához lépcsőn juthatunk be. A régi templomrész hátsó oldalánál középen található a többinél nagyobb főkápolna, benne a Vencseng hercegnő által Tibetbe hozott buddha szobor, melyhez a Buddha, egy bódhiszattva néhány védőisten, az V. és a XIII. Dalai Láma szobra társul. Ezt a szentélyt jobbról és balról egy Csámpe Kárpónak /t: Byams-pa’i dKar-po/, és egy Öpáménak szentelt kápolna veszi körül. Hlászá védőistenségének, Pálthen Hlámónak /t: dPal-den lHa-mo/ a szentélyéhez egy lépcsőn juthatunk fel. Az emelet termeiben a mitikus Sámphálá /t: Shambhala/ királyságot ábrázoló thángkák /t: thang-ka/ láthatók. A hagyomány szerint még Szongcen Gámpo építetett 12 démon-legyőző templomot, amelyek mandalaszerűen körbeveszik a Cshokángot. Ezek egyike a ma is álló Tháthukh /t: Khra-’brug/ kolostor.

A másik szent templom a Rámocse Cukhlákáng /t: Ra-mo-che Tsug-lag-khang/, melyet szintén Szongcen Gámpo építtetett a VII. században Hlászá északi részén Vencseng Kungcsu kínai hercegnő számára. Tibet első templomának a bejárata kelet, azaz Kína felé néz. A templom a XIX. századra nagyon elhanyagolttá vált. A kínai megszállás után 1959-től kommunista oktatási központként működött. A nyolcvanas évek közepétől restaurálták, majd visszanyerte eredeti funkcióját. A Gyütö Thácáng /t: rGyud-stod Grwa-tshang/ a felsőbb-tantrák khelukh /t: dge-lugs/ kolostora Hlászában. Az épület a Rámocsétől keletre áll, és valaha a templomhoz kapcsolódóan működött. A Gyütö kolostorban egykor 500 olyan szerzetes dolgozott, akik már valamely más khelukh kolostorban megszerezték a khese /t: dge-bshes, sz: kalyāņamitra ~ tudományok doktora/ fokozatot. A szerzetesek itt a magasabb tantrákba nyertek beavatást, valamint híresek voltak a homokmandalák, vajszobrok készítéséről, és speciális többszólamú énektechnikájukról. A kínai megszállás után a kolostort az indiai Arunachal Pradesh államban újra alapították.

A Norphulingká /t: Nor-bu-gling-ka = Drágakő-park/ a dalai lámák nyári palotája a Potálától nyugatra. Cshámpel Gyáco /t: ’Jam-dpal rGya-mtsho/ (1758-1804), a VIII. Dalai Láma építette - 1783-ban készült el - a dalai lámák hagyományos, kéthetes őszi elvonulási helyén. Valójában 1755-ben már a VII. Dalai Láma is építkezett itt. Mai formáját Thuphten Gyáco /t: Thub-bstan rGya-mtsho/ (1875-1933) alakította ki, aki kínai stílusú, csatornákkal átszőtt pavilonegyüttest épített magának. 1954 és 56 között a XIV. Dalai Láma egy új tibeti stílusú épületet emelt ide. A fogadóterem falait a Buddha életét és a tibeti történelem nagy pillanatait ábrázoló freskók díszítik. Az imateremben áll a dalai lámák trónja és a Buddha, Congkápá, valamint Padmaszambhava szobra.

A városban található a négy királyi kolostor: a Chemonling /t: Tshe-smon-gling = az élet-ima szigete/, a Kuntheling /t: Kun-bde-gling = a teljes boldogság szigete/, a Rátheng /t: Rwa-sgreng/ és a Tengyeling /t: bsTan-rgyas-gling = a növekvő tanítás szigete/. A Lingkoron kívül álltak az arisztokraták palotái, és a kormánytisztviselők házai, kertjei. A városban mindig nagyon sok idegen utazó fordult meg, a kereskedők a bazárban értékesítették a portékáikat. A trapéz alakú tibeti házak, a kis boltok és a sztúpák /sz: stūpa, t: mchod-rten/ világát ma kezdik átvenni kínai típusú lakótelepek, szocreál épületek, modern irodák, bankházak és karaoke-bárok. Hogy mindezeknek helyet biztosítsanak, számtalan régi épületet bontottak le. A Potálához vezető úton is a kínai pagoda üzletek sora és óriásplakátok várják a látogatókat. A gyarmatosítók több bordélyházat is üzembe állítottak. A városban a másik gyakori látvány a katonai bódé. A külső részeken kínai laktanya-komplexumok épültek. A megszállók a néhány évtized alatt alaposan átformálták a városképet, a Potálá, a Cshokáng templom és a Phárkort leszámítva mára a kínai építmények határozzák meg a városképet. A megszállók jóvoltából mindemellett sok ipari létesítmény és börtön is épült, így a város, noha belterülete a világörökség része, egyre inkább elveszíti egykori arcát és hangulatát. A 80-as évek közepétől a turizmus végett szerencsére jó néhány hagyományos tibeti stílusú épületet emeltek a városban. A kínai építő munka pozitívuma az aszfaltozott út és kerékpárút-hálózat, valamint a ivóvíz és csatornahálózat megteremtése. A Phárkor Caféban mindenki számára hozzáférhető az Internet, bármerre szörfözni azonban nem lehet, hiszen Kínában mintegy 30.000-ren felügyelik az Internetet, és blokkolják az ideológiailag nem megfelelő külföldi portálokat, valamint a hazai szerverekről is leparancsolják a nemkívánatos anyagokat.
A legfontosabb Hlászá környéki kolostorok a Thepung és a Szerá. A Thepung khonpát /t: 'Bras-spungs = Rizshalom/ 1416-ben Congkápá utasítására Cshámjáng Cshödzse Tási Pálthen /t: ’Jam-dbyangs Chos-rje bKra-shis dPal-den/ (1397-1449) láma alapította. Ez a khelukhpá kolostor Hlászától nyolc km-re északnyugatra, a Khepel Üce /t: dGe-’phel ri/ hegyen áll. Nevét a dél-indiai Srihanyakataka szent helye után kapta. A kolostor-együttes legnagyobb része a XVII-XVIII. században épült, s az V. Dalai Láma a Potálá elkészültéig (1643) innen irányította Tibetet. Hamarosan ez lett Tibet legnagyobb kolostora, ahol valaha 7-8000 szerzetes élt együtt (egyes források 10.000-ről is beszélnek), így ez volt a világ legnagyobb kolostora. Ma azonban a kínai korlátozó intézkedések miatt csak 500 szerzetes lakja. A Thepung kolostor befolyása a khelukh világban messzire kiterjedt, elsősorban északi és északkeleti irányban, Mongóliára is meghatározó volt hatása. A Thepung kolostor apátja, azaz a Thipá Khenpo /t: Khri-pa mKhan-po/ egykor a tibeti kormányzás befolyásos alakja volt. A Thepung sértetlenül túlélte az őt ért csapásokat (az 1618-as polgárháborút, mely a shikácei Cángpá deszi /t: gTsang-pa sde-srid/ uralkodása idején zajlott, az 1635-ös mongol csapást, majd Hlászáng kán /t: Lha-bzang, m: Lhusaŋ qan/ 1706-os támadását), és kulturális forradalom alatt is kevés kár érte. 1979-ben pedig megkezdődött az épületegyüttes restaurációja. A kolostor-komplexum kiterjedése nagyobb, mint 20.000 m².

A kolostor-együttes magába foglalja a 4500 m²-es központi gyülekező termet, a Cokhcsen hlákángot /t: gTsogs-chen lha-khang/, a Khánden Pothángot /t: dGa’-ldan Po-brang/ és a hét kollégium csoportját, a Tácángot /t: Tra-tshang/, melyekből csak négy maradt meg: a Ngákpá /t: sNgags-pa Grwa-tshang/, a Loszeling /t: bLo-gsal-gling Grwa-tshang/, Khejáng /t: bDe-yangs Grwa-tshang/ és a Tási Gománg /t: bKra-shis sGo-mang Grwa-tshang/. A kolostor udvarán található a II, a III. és a IV. Dalai Láma sír-cshötenje. A központi gyülekező termet 1735-ben építették, melynek falait gyönyörű freskók borítják, többek között a terem oltalmazóinak, a négy égi királynak a képei. A többhajós főtermet 130 oszlop tartja, aminek falain a Buddha dzsátaka /sz: jātaka/ történetei elevenednek meg. Itt látható a kolostor oltalmazójának, Maitréjának /sz: Maitri vagy Maitreya, t: Byams-pa’i Maitri vagy Byams-pa’i sGon-po/ a 15 méteres aranyozott szobra, az emeleti részen pedig a tibeti kánon kötetei. Az előcsarnokot a négy égi király és Jama /sz: Yama, t: gShin-rje/ freskói díszítik. A tanítás termének falain Mahákála /sz: Mahākāla, t: Nag-po chen-po vagy, mGon-po Nag-po/, Hlámo /t: dPal-ldan lHa-mo, sz: Śrīdevī/ és Szitátapatrá /sz: Sitātapatrā/ ábrázolásait láthatjuk, valamint Congkápá, az V., a VII., és a VIII. Dalai Láma szobrait, egy cshötent /t: mchod-rten, sz: stūpa/ és egy nagy imamalmot /t: ma-ni 'khor-lo/ találhatunk. A nagyterem mögött három kápolna van, a bal oldaliban a 16 arhat /sz: arhat, t: dgra-bcom-pa/ és más védőistenségek szobrai láthatók, a középsőben Maitréja szobra áll, míg a jobb oldaliban Amitájusz /sz: Amitāyus, t: Tshe-dpag-med/ és egy cshöten foglal helyet.

Hlászá és a Thepung kolostor közötti úton található a Necsung /t: gNas-chung = Szűk hely/, Tibet állami jósdája. Ez az épület teljes épségben átvészelte a kulturális forradalom pusztításait. Csak az egykori aranyozott tetőzet hiányzik a díszekkel együtt. 1959-ig itt működött a dalai láma orákuluma, azután vele együtt Indiába távozott. Az ajtókon és az udvart körülvevő falakon különleges tantrikus festmények láthatók. A fekete alapú freskókon a védőistenségek és az általuk megcsonkított emberi alakok kísérteties hangulatot árasztanak. A necsungi jós a mindenkori dalai láma legfőbb orákuluma, ő áll a jós-papok hierarchiájának a csúcsán. Neki, szemben a többi jós-pappal kötelező a cölibátus. A legendák szerint Padmaszambhava, a nagy tantrikus varázsló jelölte ki a necsungi jós elődjét a Számje /t: bSam-yas/ kolostor védelmezőjéül. A tibeti szövegemlékek arról beszélnek, hogy a Számjében működött egy jósda, ahol a Padmaszambhava által megtérített phön /t: bon/ szellemek és istenségek a helyi nép szolgálatába állíttattak azon a módon, hogy a jóson keresztül megszólalnak. A források azt mesélik, hogy miután Pehár /t: Pe-har vagy dPe-dkar = a démonok fejedelme a phönben, akit fehér oroszlánon ülve, hat karral ábrázolnak/ nagy károkat okozott a környéken és a templomban, a nagy mágusnak (Padmaszambhava) sikerült a szellemet belekényszerítenie egy kis szűk ládába. A nagy láma tulajdonképpen Pehár lekánját (képmását) gyömöszölte be a piciny ládikóba, majd a folyóba dobta. A ládát később a thepungi kolostor lámája találta meg, s amint kinyitotta, Pehár egy galamb formájában kirepült a közeli ligetbe. Ebben a ligetben a könyék lakói egy szentélyt emeltek azért, hogy a démon a továbbiakban is a Tant és a lakosságot szolgálhassa. Így Pehár a tibeti buddhizmusban a leghatalmasabb cshötyong /t: chos-skyong/, azaz tanvédő istenség lett. A mindenkori necsungi jós segítőszelleme lett Pehár. A híres jóshely így került át a Thepung kolostor szolgálatába. A Necsungi Szentély később a dalai lámák segítségére működött, és vált minden tibeti számára a legfőbb oltalmazó hellyé. A Necsungi Jósda Tendzin Gyáco /t: rTen-’dzin rGya-mtsho/ (1935- ), a XIV. Dalai Láma 1959-es elmeneküléséig változatlanul funkcionált. A necsungi jós ruházata a kutenek /t: sku-rten = jóspapok/ között is teljesen különleges. A ruha napjainkban 35 kg, de valaha sokkal súlyosabb volt. A necsungi jósláma az extázisban Pehár segítségével ebben a nehéz viseletben is könnyen tud mozogni. A köntösön többrétegű vörös, kék, zöld és sárga színű, mandala szerű mintázat van, amire egy a belső-ázsiai harcosokéra emlékeztető páncélszerű ruhát kell felvenni. A necsungi jósláma nyakában mindig ott lóg a melong /t: me-long/, benne a dalai láma oltalmazó istenségének, Dordzse Thokthennek /t: rDo-rje Brog-ldan/ a mantrája. A necsungi kuten fejfedője ma 15 kg, de egykor állítólag 80 kg-os volt. A necsungi szertartás során démonidéző mantrák /sz: mantra, t: sngags/ hangoznak el, melyet rituális hangszeres zene kísér. A necsungi láma a mágikus szövegek és a zene hatására transzba esik, ami látványát tekintve teljesen megegyezik az ázsiai sámánok extatikus mozgásával és gesztusaival. A jós már révületben kapja meg nehéz koronáját. A necsungi jós légzése egyre inkább zihálóvá válik, és az extázis csúcsán táncba kezd, mely során valamelyik védőistenség szobra elől elragad egy tárgyat (pl.: kard, lándzsa, lasszó stb.), ami jelzi, hogy melyik istenség költözött a testébe. Ekkor az isten a jós száján keresztül szólal meg, és üdvözli a dalai lámát. Tibet vallási vezetője ezután felteszi a kérdését, amire választ szeretne kapni. A jós szájából elhangzó választ a tudós lámák lejegyzik, majd a kevéssé artikulált hangsorokat megfejtik. A válasz természetesen, mint minden jóslat, szimbolikus értékű. A szertartás végén az összecsuklott és teljesen kimerült jóst a lámák a fejük fölé emelve kiviszik a teremből. Ezután a necsungi jóslámának több héten át pihennie kell.

A Szerá khonpá /t: Se-ra Theg-chen-gling vagy Se-rwa = Vadrózsa-kert/ 1419-ben Cshámcsen Cshödzse Szátyá Jese /t: ’Jam-chen Chos-rje Sa-skya Ye-shes/ (1355-1435) által alapított khelukhpá kolostor, mely a Tyicsu és a Penpo-csu /t: Pen-po chu?/ folyók között fekszik a Phurphu Cshokh /t: Phur-bu lChog ri/ hegy közelében. Az épületegyüttest a XVIII. században bővítették. Egy 1947-es belviszály során a kolostorváros egy része elpusztult, a hetvenes években azonban megkezdődött az újjáépítése. A komplexum magába foglalja a nagy gyülekező teremet /t: gTsogs-chen lha-khang/, a három kollégiumot és 30 lakóegységet. Az 1600 m² alapterületű Szerá Me /t: Se-ra sMad/ az alapfokú képzés kollégiuma, a Ngákhpá Thácáng /t: sNgags-pa Grwa-tshang/ a tantrikus tanok iskolája, míg az 1700 m²-es Szerá Cse /t: Se-ra Byes/ a tibeti és mongol vendégszerzetesek kollégiuma, melynek harmadik szintjén található a dalai láma rezidenciája. A kolostor fénykorában 5000-6000 szerzetes otthona volt. A Szerá Me kollégium falait a Buddha életét megjelenítő freskók díszítik. A kápolnák egyikében a tantrikus istenségek szobrai állnak, egy másikban a nyolc bódhiszattva között a Cshokáng buddha szobrának másolata látható, a harmadikban Congkápá áll kedvenc tanítványaival és más tanítókkal együtt. A Ngákhpá Thácáng gyülekező termének falain a támogatók (Csámpá, Gyelcen Szángpo /t: rGyal- bZang-po/ a kolostor első tanítója, Congkápá, Pávángká rinpocse, Thuphten Gyáco, a XIII. Dalai Láma) láthatók. A Szerá Cse egyik termében Táthin /t: rTa-mgrin, sz: Hayagrīva/, egy másikban Csámpa, a harmadikban Congkápá és a régi indiai buddhista kommentátorok, a negyedikben Cshámpel /t: ’Jam-dpal, sz: Mañjuśrī/, míg a második szinten a kilenc-fejű Hajagriva valamint Padmaszambhava és az V. Dalai Láma képmása látható.
Tási thelekh! /t: bkra-shis bde-legs/
Felhasznált irodalom:
Gyurme Dorje: Tibet Handbook. - 1999. Chicago, Footprint Handbooks.
Sironi Diemberger, Maria Antonia: Tibet, A világ teteje múlt és jelen között. - 1999. Bp. Gabo K.
Taylor, Chris: Tibet. - 1995. Hawthorn, Lonely Planet.
Uhlig, Helmut: Tibet. Egy rejtélyes ország kitárja kapuit. - 1995. Bp. Dunakönyv K.