2011. augusztus 9., kedd

Karma 1.rész

  SZUNNYADÓ, AKTÍV, REJTETT KARMÁK

                    KARMA= TETT

a befejezett végrehajtott tettet nevezzük karmának. ezért a jelen pillanatban végrehajtott tett nem karma.
mind a tett,mind a következménye finom-anyagi formában tárolódik el a tudattalanban,és ezeket is karmának nevezzük.
minden tettünk akár gondolatban,szóban fizikailag hajtunk végre-finom szintű lenyomatot hagy maga után a tudattalanban.
ha újra és újra megtesszük ugyanazt, a lenyomatok megerősödnek, és annyira erőteljessé válnak, hogy képtelenek leszünk ellenállni erős hatásuknak, és e lenyomathoz illeszkedő tetteket hajtunk majd végre.

A KARMÁK HÁROM FŐ CSOPORTJA

1, szunnyadó tárolt karma
2, aktív,már a terméshozás folyamatában
3,rejtett,a megvilágosításra váró karma

SZUNNYADÓ:
ezek a karmák mintegy alszanak,és kedvező körülmények között aktiválódnak. ez azt jelenti hogy hatást gyakorolnak életünkre élet körülményeinkre.

AKTÍV:
sorsunkat az aktív karma határozza meg. ha a karma elérte a sors szintjét elfogadhatjuk vagy lemondhatunk róla. ha ragaszkodunk tetteink gyümölcséhez eltároljuk őket. ez esetben jó esély van rá hogy újrakezdődik a körforgás.

REJTETT:
melyek még nem jöttek létre.

az lehet hogy nem vagyunk képesek leállítani az aktív karma által kiválasztott események alakulását,de a karmáink gyümölcseinek felhalmozása vagy a róluk való lemondás hatalmunkban áll.
a gyümölcsök felhalmozása további bonyodalmakat okoz-rejtett karmákat teremt.
de akik boldogan és bölcsen élvezik sorsukat,s nem kötődnek a sors által kínált élményekhez,se nem viseltetnek ellenszenvel irántuk, lemondanak tetteik gyümölcséről és így nem teremtenek rejtett karmákat.

a szunnyadó karmák olyanok mint a tegezbe tárolt nyílvesszők,melyeket bármikor az íly-ba helyezhetünk.
az aktív karmák a már kilőtt,repülő nyílvesszőkhöz hasonlítható.
a rejtett karmák olyanok,mint azok a nyílvesszők melyeket még nem készítettek el,de az elkészítésükhöz szükséges alkotó elemek már a rendelkezésünkre állnak.

legtöbbünk számára sem a tudás,sem a képesség nem adatott meg,ami lehetővé tenné a tudattalanba való bejutást,ahol a szamszarák formájában tárolódnak karmikus tetteink.
még ha zavarodott is a tudatunk, erőfeszítést kell tennünk annak érdekében, hogy jó érzésünk szempontjából hasznos tetteket hajtsunk végre.
sosem szabad megfeletkeznünk róla, hogy emberi lényként nagyfokú döntési szabadsággal rendelkezünk.
ha megpróbáljuk bármikor képesek vagyunk összpontosítani szétszórt tudatunkat,eldönthetjük hogy csak hasznos tetteket fogunk véghezvinni.
nem biztos hogy mindig sikerrel járunk,de bármikor megpróbálhatjuk.
azt nevezzük szellemi gyakorlatnak,ha ilyen tett mellett kötelezzük el magunkat, és huzamosabb ideig kitartunk mellettük.
az írások azt mondják hogy a gyakorlat tesz minket tökéletessé.
pozitív tettek vállalásával pozitív rejtett karmákat teremtünk,amelyek a tudatunk szétszórtságát okozó karmák ellenszereként használnak.
e pozitív rejtett karmák szunnyadó formában tárolódnak majd a tudattalanban, később pedig jelenlegi és jövőbeli tetteinkre lesznek hatással.
ezért kell odafigyelni jelenlegi tetteinkre és tartózkodnunk attól, hogy karmáinkat okoljuk zavarodottságunkért.
a jóga szerint három olyan szellemi gyakorlatot építhetünk be az életünkbe, melyek jelentősen lazíthatnak jelenlegi életünk szorításán.

-az összpontosítás tökéletesítése
-az érzékeink feletti uralom gyakorlása
-akaratunk és határozottságunk erejének megerősítése

ha megszokjuk,hogy összponosított állapotban maradjunk,azzal megakadályozzuk, hogy haszontalan tettek be sodródjunk.
a gyerekekhez hasonlóan minket is jobban foglalkoztat, az hogy mások mit csinálnak minthogy nekünk mit kel tennünk.
ez oda vezet , hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat, ami alacsonyabb vagy felsőbbrendű érzéseket kelt, olyan környezetet teremt, amely kedvező táptalaja a gyűlöletnek,féltékenységnek, mohóságnak, versengésnek.
az ilyen érzések beszennyezik tudatunkat, és arra kényszerítenek,hogy felesleges tetteket hajtsunk végre.
felesleges tettekkel felesleges karmákat teremtünk melyek állandósítják zavarunkat, és befolyásolják életünket.
a következő lépés az érzékekről való lemondás gyakorlása.
a tudat az érzékek segítsége nélkül képtelen kivitelezni a terveit.
a szattvikus tudat választott feladatainak végrehajtására használja őket.
ha azonban a támasz az uralkodó, a tudat ártatlanná válik, és az érzékektől váli k függővé.
az érzékek kiválasztják a függőséget, vágyaik késztetésekké növik ki magukat, e késztetések pedig az érzéki pedig az érzéki élvezeteket kínáló tárgyakra irányítja a tudat figyelmét.
a tudat végül az érzékek alárendeltjévé válik.  

 A SZÉTSZÓRT  TUDAT  A  KÖVETKEZŐK  SZERINT  MŰKÖDIK

az érzékek folyamatosan dolgoztatják a tudatot, hogy érintkezésbe lépjen az érzékszervek érzékelte boldogsággal, és fájdalommal érzékelje, érezze őket ítéletet alkosson róluk.
mi pedig ezen érzékszervi késztetések hatása alatt cselekszünk, teremtünk vágyakozást, és zavarodottság szennyezte rejtett karmákat. az érzékek sokan vannak és erősek.
ízlelés,érintés,szaglás,látás,hallás azáltal hogy pillanatnyi örömet ígér-arra ösztönzi a tudatot, hogy egyik tárgyról a másikra ugráljon.
ezek jelentős kielégülést ígérnek, a tudat pedig hisz nekik.
miután azonban a tudat magáévá tesz egy tárgyat hamarosan csalódik is, mert a birtokbavétel mégsem volt annyira mélyreható, és hosszantartó mint remélte.
a tudat saját tapasztalatából tudja, hogy az érzéki örömöknek nincs valódi értéke, az érzék uralma alatt újra ,és újra hagyja magát elcsábítani a tárgyak vonzerejétől, kísértéseitől csak hogy ismétlődő csodálattal találkozzon.
ennek hiábavalóságát felismerve gyakran elhatározza, nem fog időt pazarolni e féle tettekre, de az érzéki hatások késztetésétől mégsem a döntés szerint cselekszik.
hogy kiszabaduljon ebből a körforgásból meg kell fegyelmezni az érzéket.
lehetetlen azonban foglalkozni egyszerre az összes érzékkel, különösen ha már uralmuk alá vonták a tudatot.
ki kell választanunk egyet, és arra összpontosítani, azt vonni ellenőrzés alá.
kezdjük a nyelvel.
a nyelv két érzékért felelős: ízlelés, beszéd.
noha az ízlelést a táplálkozással kapcsoljuk össze, valójában mindennek íze van amit magunkba fogadunk be.
nyelvünk ízlelőbimbói az ennivalóhoz köthető élvezeteket tapasztalják meg, a többi érzékszervünknek megfeleltető tapasztalatokat viszont a tudat ízleli meg.
e tapasztalatok viszont a nyelvünkön fejeződnek ki beszéd útján.
a nyelvünkön legördülő szavak gondolataink megnyilvánulásai, mely érzéki észleléseink, és érzéseinkre reagálva jönnek létre.
képtelenek vagyunk megérteni saját gondolatainkat és érzéseinket, ha nem foglaljuk őket szavakba, akár hangosan kimondjuk őket akár nem.
a nyelv szabályzása a beszéd és az étrend szabályzásával érhető el.
ha ezeket megfelelően szabályozzuk összeszedettebben cselekszünk, majd egyszerűbbé válik életünk, és ez az élet kevesebb lehetőséget ad a tudat zavarodottságára.
összeszedettebb békésebb tudattal olyan tetteket hajthatunk végre, amely pozitív karmákat teremt.
a legfontosabb dolog amit a tudat zavarodottsága ellen tehetünk az a szándék és akarat ereje,és ennek megteremtése.
a tudat amely először megteremti a karmákat(és később saját felhalmozott karmáinak hatása alá kerül) arra is képes, hogy lerombolja a további karmákat, és jól átgondolt terv szerint építse újra őket.
azért adjuk át magunkat a karma erejének mert nem vagyunk tudatában a tudat hatalmának.
a tudata kötelék oka, de egyben a megszabadulás eszköze is.
a tudat megszabadító erejének a felnyitásához az akarat és a szándék a kulcs, és azért szenvedünk, mert nem használjuk ennek erejét.

  A  TUDATOT  HÉT  BELSŐ  ERŐ  TÖLTI  EL

1, a létezés és valamivé válás ereje, ez az alapvető erő szükséges bármely feladat elvégzéséhez.
2, céltudatos mozgás
3, az életerő megtartásának,a szervezet életben tartásának képessége
4, egyik hangulatból a másikba való átváltozásnak a képessége
5, egyik hangulatból a másikba való átváltozásnak a képessége, a tudatot e képesség uralja,menti meg,még akkor is teljesen zavarodottnak és elveszettnek látszik is.
6, egy tett finom szintű lenyomata, vagy bármely a tudat által begyűjtött információ tárolásának képessége.
7, az erő amely az egyetemes törvények szerint vezeti a tudatot a megszabaduláshoz és a belső beteljesedés felé.

 HOGYAN  HOZZA  LÉTRE  A  TUDAT  A  KARMÁKAT

a szellemi képzés hiánya miatt általában csak a hatodik erő működését tapasztaljuk meg, de mivel a másik hat képesség is rendelkezésünkre áll, mindig módunkban áll megvalósítani célunkat.
függetlenül attól milyen tudatállapotban vagyunk, ha hozzáférünk e belső erőkhöz bármely probléma kihívására meg tudunk felelni.
ezt a szellemi képzés biztosítja bármely-szellemi vagy világi-törekvés akkor lehet sikeres, ha azt a meggyőződést valljuk: meg van az erőnk, hogy bármit elérjünk, olyan erővel rendelkezünk, amely lehetővé teszi, hogy bármik lehetünk, és bármivé válhatunk, amivé csak akarunk.
ez a meggyőződés vezet el a tudat belső képességéhez, ez a kulcs hogy uralomra tegyünk szert a másik hat felett. a tudattalan,karmáink tárháza szintén a tudat műve.
ha egyszer teljesen kialakult a tudattalan, döntéshozó képességünket nagyban befolyásolják az itt tárolt finom lenyomatok.
ezért van az, még ha tudatosan tudjuk is, mi lenne helyes, mégsem érzünk ösztönzést, hogy azt tegyük ez az oka annak is hogy nem hagyjuk abba azt amiről tudjuk hogy helytelen.
személyiségünk jellemvonásai viszont a tudattalanunk tartalma által megalapozott minta mentén fejlődik ki, és alakítja ízlésünket, érdeklődésünket, döntésünket, döntéseinket.
hogy felfedezhessük,ez miért van így,és kibővíthessük a karma kötelékéből való megszabadulással kapcsolatos ismereteket,neki kell állni megvizsgálni a tudattalant, és annak a tudatos énhez való kapcsolatát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése